DAVID

A megfontolt, határozott és munkamániás amerikai tenor, David Miller az Il Divo zeneileg talán legképzettebb tagja. Már egészen kicsi korától kezdve vonzódott a zenéléshez, ennek köszönhetően pedig Ohioba járt iskolába az Oberlin Conservatory intézményébe, és később mesterdiplomáját éneklésből szerezte "Vocal Performance and Opera Theatre" szakon. Dolgozott már Pittsburgh-ben az operaházban, és nemcsak Amerika-, de Európa- és Ausztrália-szerte is számos opera főszerepét játszotta. A 2002-es és 2003-as évet a Broadway színpadán dolgozta végig, Rodolfo szerepét játszotta Baz Luhrmann világrengető "La Boheme" című operájában, és éppen a New York-i Metropolitan operába hívták énekelni, amikor megérkezett a felkérés, hogy csatlakozzon az Il Divo tagjaihoz.

"Szerintem az opera a csúcsa mindannak, amit a hangunkkal ki tudunk fejezni." - mondja David. Luhrmann operájában saját bevallása szerint "kihúzta a fejét abból a dobozból, ami az opera világában körülvette, és megtanulta kicsit szenvedélyesebben hallatni a hangját". "Az operában tanulni kell, fejleszteni a technikát, egy tanárral együtt dolgozni, míg minden egyes hang tökéletesen a helyére kerül, mégsem feltétlenül lehet teljesen átérezni. Az egész arról szól, hogy minden hang megfelelően szóljon, a hangzás tökéletes legyen, közben viszont annyira erre koncentrálok, hogy nincs kapcsolatom más emberekkel. Az Il Divo együttesben ezzel szemben az van a középpontban, hogy érezzük át a dalokat, hogy átjöjjön minden érzés, így többé nem kell azon aggódni, hogy minden tökéletesen szóljon. Most magával a zenével vagyok kapcsolatban. A technikai képzettség tényleg csak egy plusz eszköz ahhoz, hogy az érzelmeket átadjuk."

Míg a popzenében gyakorlottabb kollégája, Sebastien Izambard számára az igényel nagyobb erőfeszítést, hogy képzett operaénekes társaihoz felzárkózzon énektudásban, Davidnek éppen a popműfaj elsajátítása a kihívás. "Míg Sebastiennek nagyon természetes a technikája, és sorra fedezi fel a saját hangjában az eddig talán ismeretlen színeket, addig az én hangom minden már felfedezett elemével kapcsolatban arra kell odafigyelnem, hogy ne maradjon felfedezetlen. Igazából el kell sajátítanom a popstílus éneklésének technikáját. Ez nagyon nyers, rendkívül érzelmes, és valami olyasmi, ami az opera világában a pirotechnikán keresztül tud kiteljesedni. Olyan ez, mint megtalálni a gyémántban a csiszolatlan részt: tudjuk, hogy van benne."

David láthatóan mérges lesz annak a feltételezésnek a hallatán, hogy az Il Divo beszennyezné az opera műfaját. "Mi nem az opera műfaj repertoárjából éneklünk dalokat, mi nem "butítjuk" senkinek. Ha teszünk is vele valamit, és meg kellene neveznem, hogy mit, akkor úgy mondanám, hogy szélesebb körbe juttatjuk el a műfajt. Ha létre tudunk hozni egy olyan környezetet, amelyben a tömegek megfeledkeznek arról az előítéletről, hogy az opera valamiféle unalmas és magasröptű műfaj, már elégedettek vagyunk az eredménnyel. Mert ez mind zene. Ha két világot közelebb tudunk hozni egymáshoz, az önmagában művészet."

Messze nem arról van szó, hogy David hátat fordított volna az operának, ezt bizonyítja az is, hogy amikor csak lehetősége van rá, mindig próbálja az opera elemeit belevinni az előadásába. "Olyan ez nekem, mint valamiféle gyógyszer. Az opera mindig itt lesz, sehová sem megy."

Nagyon büszke arra, hogy fel merte fedezni a popzene világát is. "A legnagyobb előnyt azzal szereztem, hogy már tudok a zenéről skatulyák nélkül gondolkodni. Most már sokkal jobban tudom irányítani a hangszerem. A hangom 4 évvel erősebb egy olyan időbeosztásnak köszönhetően, amit más operaénekesek el sem tudnának képzelni. Elég nagy akaraterőt követel az, hogy ebbe a zsúfolt és felgyorsult világba be tudjak illeszkedni. Az állóképességem fejlődött talán a legtöbbet. Emellett megtanultam tisztelni más kultúrákat, amit amerikaiként mondok, és ez nagyon nagy dolog! Lehetőségem nyílt egésznek látni az emberiséget, ahogy összeköt mindenkit a zene, mert az, amit mi csinálunk, teljesen univerzális, és ugyanazt mondja a koreaiaknak, mint a Venezuelában vagy a Norvégiában élőknek, de említhetném Dél-Afrikát is. Megtanultam, hogy mindenkinek van valamilyen szenvedélye, mindenkiben rejtőzik valamilyen zene. Ennek a felismerése elképesztő lehetőség. Én úgy gondolom, hogy minden csak most kezdődik. Az Il Divo együttessel a határ a csillagos ég!"